Hello! A nevem Lars Hirnen, a Watch this Magazin egyik szerkesztője vagyok.
Szakterületem főleg a filmek és sorozatok, különösen ezt a két témát fogom érinteni a munkásságom alatt az oldalon. Fő célom, hogy írásaimmal utat találjak az elvetemült rajongók szívéhez, és egy jó közeg alakuljon ki az oldalon, megosztva egymással a rajongásunk tárgyát.
Gyerekkorom kedvence a Disney mesék után az akció filmek lettek, mint például a Terminátor 1-2, Rambo, kínai harcművészeti filmek, Van Damme, Bruce Lee, Jackie Chan filmek. Chuck Norris valahogy sosem fogott meg, és Dolph Lundgren is csak a Tökéletes Katonában. Arnold jó volt, de inkább Stallone volt a kedvencem, hálás is vagyok a sorsnak, hogy egy olyan korszakban nőhettem fel, ahol egyre inkább teret nyertek az akció filmek, a speciális effektek versenye, és minden évben Stallone és Arnold filmek versenyeztek a nézők kegyeiért. Még a mai napig is fel felcsendülnek füleimben apám szavai, hogy nézd már Rambo-t, százan nem tudják lelőni, de ő meg lelő mindenkit… Valami olyasmi volt ez mint régen a barokk stílus.. De száz lóval sem lehetett elvontatni a Tv elől, ha éppen nem lent fociztam a haverokkal vagy nem játékteremben voltam, akkor ezer százalék, hogy a Dvd Tékából tartottam hazafelé a kezemben a legbecsesebb féltet kinccsel, a legújabb akciófilmmel. Vagyis videotéka, mert akkor még csak az volt. Ha jobban bele akarnák menni, akkor mondhatnám azt is, hogy az alábeszélős filmek korszaka, de szerencsére azért hamar jöttek a jobb minőségű szinkronok is. A vhs korszak, amikor cserélgettük a haverokkal a filmeket, és addig néztük őket, amíg a szalag már lejátszhatatlan volt. Nem egyszer feltekerte a szalagot a videólejátszó is, de megjavítás után csak mégjóbban féltet kincs lett a kazetta.
Aztán jöttek a vígjátékok is, főleg Tom Hanks korai pályafutásának eleje, Legénybúcsú sírva röhögős volt. Dennis a komisz és Reszkessetek betörök, Bill és Ted kalandjai, aztán Jim Carrey felemelkedése, Maszk, Ace Ventura és a mindenek felett álló Dumb és Dumber. Később Amerikai pite, Horrora akadva….
Sci-fik terén főleg a Bolygó neve halál volt rám nagy hatással, rongyosra néztem azt is. Szerencsére ezek már az HBO egyre nagyobb elterjedésekor voltak, így szinte házhoz hozták a jó filmeket. Utólag is sok jó filmet megnéztem, Star Wars. Aztán jött a Mátrix, és vitt mindent.
Ahogy nőttem egyre nagyobbra, úgy kezdtek beigazolódni apám szavai az akciófilmekkel kapcsolatban, és kezdtem áttérni a valódi értékkel biró filmekre. Többek között Scorsese teljes filmográfia, gengszter filmek összes, és itt ki kell emelni a legnagyobbat, a Sebhelyesarcút. Jó volt a Keresztapa is, meg a Carlito útja stb.. is, és az újabbak közül a Kaszinó, Betépve, Nagymenők.. Tarantino filmográfia, és sorolhatnám naphosszat, Al Pacino és De Niro összes.. A lényeg, hogy manapság már jobban szeretem a drámákat, mint az akciófilmeket, de azért próbálok majd helyes egyensúlyt tartani az oldalon a megjelenések terén.
Sajnos utolért az aki 100 filmet látott meg aki 1-et az nem ugyanaz az effektus, és már egyre kevesebb dolgot találok egy filmben. Főleg a mai korra jellemző szuperhős filmáradat nincs már rám semmilyen hatással, inkább megnézek egy Korcs szerelmet húszszor, mint a Bosszúállókat. Természetesen azért akadnak jó akció filmek: Eredet, Rajtaűtés, Ong-bak, James Bond, Misson Imposible, X-Men – Az eljövendő múlt napjai, A holnap határa. De ebből az M:I Tom Cruise kezei által jött létre, A holnap határa szintén főszereplő, ő azért eléggé minőségi filmeket dob piacra. Jó azért a Titkos nemzetben akad pár érdekes szitu, már már halhatatlan Tomi benne, autós üldözésnél elég sok mindent kibírt.. Rajtaűtés, Ong bak ázsiai film, Bond angol, alig akad amerikai. Úgy kell keresni egy jó akciót, mint a tűt a szénakazalban. És akkor még ott van a feldolgozások, és a harmadik negyedik rész megcsinálása. Terminátor. Egy jó kőkemény, a lélek legmélyebb bugyráig hatoló film, ugyan olyan mint egy jó akció, csak ott nem a speciális effektek fejtik ki a hatást, hanem a dráma.